A cigány Jeanne d’Arc

An article in Hungarian about my theatre show Del Duma

Del Duma – a román Giuvlipen Társulat vendégelőadása Budapesten – Tudósítás

A roma nyelvben nincs külön szó a feminizmusra. Ezt a hiányt pótolta Mihaela Dragan, amikor megalkotta a „Giuvlipen” kifejezést a cigány „giuvli”, azaz „nő” szóból. A román Giuvlipen Társulat tehát egy olyan nevet visel, ami hivatalosan nem is létezik – ennél ékesebben semmi sem fejezhetné ki a roma tematikával és női sorsokkal egyaránt foglalkozó kompánia különlegességét.

A társulat a Del duma (N)ő beszéla szerk.) című darabját hozták el nekünk Budapestre április 2-án a Spinoza Színházba.

Az előadás egy vagy inkább „másfél” fős: a főszerepet Mihaela Dragan játssza, de állandó társa és kísérője a színpadon az énekes-gitáros Elena Ana Albu is.

Nincsenek rikító díszletek, akciófilmbe illő cselekmény vagy hősszerelmes pillantások, nincs semmi parasztvakító hatásvadászat. Csak egy fiatal, fekete hajú lány áll a színpadon, és mesél – egyszerre adja saját magát, és jeleníti meg története megannyi cigány hősnőjét, anélkül, hogy ehhez bonyolult smink trükkökre, effektekre lenne szüksége.

Mihaela Dragan vagyok, félig román, félig romadel-duma-poza

– mutatkozik be, majd mosolyogva hozzáteszi:

A jobbik felem cigány.

Akiknek a bőrébe bújik, mind valós személyek: Mihaela interjút készített cigány nőkkel, s ebből az élményanyagból született meg az előadás.

Az első szereplő ő maga: ahogy farmerben, piros szalagos copfokkal, könnyed humorral átszőve mesél első nagy szerelméről, Gregor „Terrorról”, mintha csak egy barátnőnk sztoriját hallgatnánk egy csésze kávé mellett. A nagy románc pár hónapig tartott csupán: Mihaela hamar rájött, hogy hiába ajándékozta egy hajfürtjét és fél fülbevalóját is a macsó rockzenésznek, az nem látott benne mást, csak az egzotikus cigánylányt, akivel eldicsekedhet a haverok előtt.

Persze, egy ideig élveztem a szerepet…

– von vállat mosolyogva Mihaela, s mi, nézők, vele együtt nevetünk ezen a kifordított kultúrrasszizmuson.

Aztán a derékra fekete szoknya kerül, alá gömbölyű mama-has, s máris farkasszemet nézünk Mariaval, a várandós cigányasszonnyal. Nagy hangon magyaráz nekünk a roma esküvői hagyományokról, a nászéjszakán vidáman drukkoló öregasszonyokról, s a lány fehér hálóruháján tisztasága bizonyítékaként körbehordozott vörös vérfoltról.

Amit látsz, úgy élsz_mg_6574

– hangzik el Maria szájából az egyszerű igazság, s már látjuk is a fehér fátyolban lépkedő menyasszonyt, aki bátran sétál előre meghatározott sorsa felé.

Meghallgatjuk egy másik fiatal nő, Calofiro történetét is, akit férje halála után hűtlenséggel vádoltak, s így a közösség száműzöttjeként halt meg, alig pár évvel hitvese után.

A hagyományos kultúrák durván büntetnek, hogy fenntarthassák egyensúlyukat.

– mondja komolyan Mihaela. A földre terít egy díszes rakott szoknyát, úgy énekli el keserű siratódalát Calofiro tiszteletére, miközben a háttérben bús dallamokkal követi őt Elena gitárzenéje.

A következő szereplő széles gesztusain azonban nem lehet nem nevetni, ahogy a cigány divatról mesél, s egy igen csak szokatlan kirándulásról a tengerparton, ahol a roma asszonyok ruhástól feküdtek a homokban – levetkőzniük és vízbe menniük botrányos lett volna népük értékei szerint.

Vannak azonban kevésbé hagyománytisztelők is a roma nők között. Az utolsó bemutatott lányt, Roxanát Mihaela csak a „cigány Jeanne d’Arc”-ként emlegeti. Kezében Biblia, fején fehér kendő, ahogy az asztalnál ülve a sorsáról mesél: hogyan titkolta el több mint egy évig az első menstruációját 13 évesen, hogy ne adják férjhez, majd mikor titka lelepleződött, hogyan tért meg, hogy ne találhassanak számára megfelelő vőlegényt. Huszonöt évesen most már vénkisasszonynak számít, ám ő nem adja fel: titokban iskolába jár, hogy végre elvégezhesse a nyolcadik osztályt. Roxana lázadása csendes, ám annál kitartóbb: olyan, mint az üzenet, amit 15 évesen öngyilkosságot elkövető sorstársa írt a falra halála napján:

Az iskola én vagyok.

_MG_6491.JPG

Mi a jobb: őrizzük a hagyományokat, vagy döntsön mindenki szabadon arról, hogyan él?

– teszi fel a kérdést a színésznő, de választ nem kapunk. Előadásának nem is ez a célja, s örök érvényű igazságot találnunk amúgy sem lehetséges. Hiszen a hagyományok megvédik a romákat a közösségükön belül – Mihaela sem randizott volna a drogdíler Gregor Terrorral, aki semmibe vette őt, ha a szokásoknak megfelelően él. S egy korán férjhez adott lány is lehet elégedett a sorsával – miért tudnánk jobban, mint ő, hogyan kéne boldognak lennie?

Pörög a rakott szoknya, cigány dallamok lüktetése kúszik a bőrünk alá, együtt nevetünk a kedves, farmeros lánnyal vagy komorodunk el Calofiro szomorú történetén. Ebben a színes-dallamos forgatagban egyvalami biztos csupán: csak rajtunk múlik, megadjuk-e az esélyt a következő színpadra lépő cigánylánynak, hogy Jeanne d’Arc váljék belőle.

Képek forrása: Giuvlipen hivatalos Facebook-oldala; Jakab Lóránt, maszol.ro

 

 

 

 

 

 

Advertisements
%d bloggers like this: